A békéscsabai repülőtéren
készítette édesapja 1952-ben,
ahol meteorológusként repült
(nagyapa).
1951 dec. 16-án született Miskolcon, ahol apja meteorológusként éppen repülőszolgálatot teljesített.
Innen a szülők régi lakhelyére a Dunakanyarba kerültek vissza, ahol apró gyermek korától fogva zenélt.
A budapesti Fazekas Mihály gimnázium matematika tagozata után ukrán nyelvterületen, Lembergben végzett műszaki egyetemet, ahol komolyzenei rokonsága is élt, és ahol a család lengyel eredetű- később Erdélybe került ága is megfordult. Hazatérve szembeszegült az Erdős Péterék által a magyarságra erőltetett nemzetidegen esztrádvilág szellemével, megalapítja az ellenzékinek induló „Bizottság” együttest, ahonnan hamarosan kiteszik, de azonnal az őszinte hangú „Beatrice”-be és párhuzamosan a pogány kultikát felelevenítő „VHK”-ba kerül.
Waszlavik László déd-
nagyapja, aki a
Monarchia hadvezére volt.
A 80-as évek második felében „Kelet-Európai Rock Sámán”-ként önálló keleti hanggal közel húsz koncertet tart nyugaton. A Rotskilde-i koncerten (Nyugat-Európa legnagyobb rendszeresen megtartott rockfesztiválja) születik a Kelet-Európai Rockfesztivál ötlete, amelyet Nagy Feró valósít meg, és amely később rossz kezekbe kerülve, sajnos Pepsi-, stb szigetté züllesztve süllyed alá.
A 90-es évek elején Waszlavik László két „Nemzeti Zenei Fesztivált” szervez, melynek célja a hagyományápolók, és az azt számos műfajban feldolgozók közös szerepeltetése, a magyar szellemű zenei törekvések összefogása, a magyar zenei fejlődés újraszervesítése céljából. Később a Magyar Út Körök támogatásával szerkeszt egy „Magyarság-95” kazettát, ugyanígy jelenik meg Nagy Feróval közös „Igazságot Magyarországnak” kazettája.
Saját kazettái mellett (Lyuk-válogatás, Jó szerencsét új Magyarország, A legjobb zene a magyar) más-főleg népzenei és hagyományőrző- kiadványok megjelentetésénél bábáskodik, (A X. Abasári Történelmi és Katonadalos Találkozót követően kiadott dalosköri CD, Tavaszi Hadjárat II., Magyar Népdal Vár CD, stb ). Tagja a Magyar Hagyományőr Világszövetség Elnökségének. 2006-ban és 2007-ben művészeti fővédnöke a Leukémia Fesztiválnak.